2012. július 11., szerda

Munkahelyi viszony - Olvasói történetek - Gabi

A férjem és én 3 éve vagyunk házasok, de már 5 éve ismerjük egymást. A 16 hónapos kislányunkkal vagyok itthon. Férjem korábban mindig ugyanabban az időpontban indult el reggel a munkahelyére, de mostanában van, hogy olyan korán megy el, amikor én még alszom.

Azt is észrevettem, hogy később ér haza. Korábban mindig itthon volt a kicsi fürdetésekor, de most van, hogy már a fektetésre sem ér haza. Mindenféle kifogásokat mond, hogy tele van papírmunkával vagy megbeszélésre kellett mennie. A múltkor is megkérdeztem tőle, hogy miért kellett ilyen sokáig bent maradnia, azt vágta a fejemhez, hogy ilyen a munka.

Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne. Szeretnék, de az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy van valakije.

A férjem ingerlékeny lett, különösen hétvégén. Már jegyzetelem, hogy melyik napokon megy el korábban és ér haza később. Most úgy néz ki, hogy hétfőn és csütörtökön találkozgat a szeretőjével.

Amit a magánnyomozók tapasztalnak a munkahelyi viszonyokról


A túl sok munka az egyik leggyakoribb jele a megcsalásnak. Az esetek 80 %-ban a hűtlen fél túlórával próbálja elterelni afférjáról a gyanút.

Az, hogy valakinek munkahelyi viszonya legyen, nem történik meg egyik napról a másikra. Ha közted és házastársad között magánéleti problémák vannak, akkor jó, ha megbeszélitek, mert különben szüksége lesz valakire, akinek elmondhatja problémáit.Valószínű, hogy a nagyobb bizalom miatt olyan embert fog választani a problémák megbeszélésére, aki Téged is ismer.

A munkahelyi viszonyt talán a legkönnyebb leleplezni. Beszélgess egy kicsit pároddal a munkájáról. Figyelj oda nagyon, hogy mit mond. Figyeld meg, hogy mindig lesz egy társa, akivel együtt túlórázik. Mindig lesz magyarázata a túlóra okának. Létszámleépítés, struktúrális változások a cégnél, új főnök, új feladatok. Bár ezek a kifogások valósnak tűnnek, sőt lehet, hogy igazak is, de általában ezek a magyarázatok szoktak előfordulni.

Néhány jel, ami arra utalhat, hogy a partnered nem túlórázik.

  • nem növekszik a fizetése
  • Figyeld meg, hogy melyik napokon túlórázik. Ha a napok minden héten azonosak, akkor ez is figyelmeztető jel lehet
  • extra futott kilométerek az autóban
  • nem tudod elérni a párod telefonon (például azt mondja, hogy nincs bejövő hívás munkaidő után)
  • házastársadnak parfüm vagy alkohol szaga van amikor hazaér
  • kedvenc ruhadarabját vagy szexi fehérneműt vesz fel azokon a napokon, amikor azt feltételezed, hogy a harmadikkal találkozik
  • soha nem mondja meg, hogy hol lesz a találkozója, vagy mikorra ér haza
  • olyan munkatársakkal vagy barátokkal találkozik, akikről még soha nem hallottál
Ha Neked is hasonló problémád van, írd meg nekem és én megírom a tapasztalataimat. Ha nem szeretnéd hogy történeted megírjam, hívj fel telefonon és nagyon szívesen elmondom, hogy jók-e a megérzéseid.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése